Fúú, basszus. Boychuknak nagyon nem nézett ki jól az a kori penge az arcban. A pánik szerű reakciójából kiindulva nagyon nehéz nem elhinnem, hogy nem a szemébe kapta.
Kase csere: kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Kaset nagyon sajnálom, hogy el kellett cserélni, mert nagyon nagyon kedveltem a játékát is meg a hozzáállását is. Ugyanakkor sajnos be kell látni, hogy a rengeteg agyrázkódás (most is influenzás lett miután Muzzin fejbe könyökölte) eléggé visszavetette a teljesítményét, szóval addig kellett cserélni amíg volt értéke. Az ellenérték tökéletes, én nem gondoltam volna, hogy fog ennyit érni. Late 1st, amiből bármi lehet. Elvileg elég mély idén a draft és lehet jót húzni vele. Axel Andersson - GMHCBM-nek nem múlt el a rajongása a svéd védők iránt. Viccet férletéve, állítólag 2018-ban a draftnál a scouting csapat nagyon odáig meg vissza volt érte, de lecsúsztunk róla. Meglátjuk, még elég fiatal ahhoz, hogy bármi legyen. Első szezonja Észak-Amerikában nem valami nagy szám, elvileg csendesen teszi a dolgát és minden szituációban bevethető. Backes ugye kellemetlen a cap hit-je miatt még úgyis, hogy Boston bevállalt 25%-ot, ugyanakkor igazi csapatember és leader, amit jól kamatoztathatunk a fiatalok beépítése során. További 1 szezonig le tudom ezt nyelni.
Grant csere: kicsit csalódás nekem az ellenérték. Egy AHL játékos + 4. körös pick, ami inkább lesz semmi vagy egy AHL játékos, mint egy Grant. Az meg megint fáj nekem, hogy Grant állítólag nem akart hosszabbítani, hanem tesztelni akart a piacot.
Ritchie csere: sokat szidtam korábban Ritchie-t, mert nem olyan ütemben fejlődött, mint vártuk. Közel sem teljesítette a hozzá fűzött reményeket ahhoz képest, hogy hol draftoltuk és mekkora hype volt körülötte. Viszont az utóbbi 2 szezonban mégis mutatott némi előrelépést és biztosan a 4 pontos éjszakája is közrejátszik, de hibának érzem a cseréjét. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz sose egy igazi top 6 játékos, jó ha el fogja érni a 20 gólos határt, de nem bántam volna, ha még egy kicsit türelmesek lettünk volna. Mivel a kinti Bruins fanok nem örülnek, biztos nem rossz csere. Heinen minden a 3 csatárposzton tud játszani, Terrynek volt is csapattársa és produktívabb, mint Ritchie, de nekem mégis ilyen Shore érzésem van vele kapcsolatban.
Holzer csere: nem fog hiányozni. AHL játékos, maximum beugró. Hálás vagyok az itt töltött ideje miatt, korrekt srácnak tűnik, de nem NHL-be való. Megkaptuk cserébe a saját lebutított változatát Irwin-ben a szezon hátralévő részére és egy 6. köröset, szóval összességében nyertünk rajta szerintem.
Shore csere: szintén az a kategória, aki nekem aztán nem fog hiányozni. Se füle, se farka játékos. Cserébe kaptunk egy ígéretet Milano személyében. Állítólag Torts nagyon nem rajongott érte és emiatt keményen mellőzve is volt. Ha bejön elég nagyot nyerhetünk rajta.
Sprong csere: látva az egésznek a kimenetelét, fáj Pettersson elcserélése. Sprong úgy tűnik nagyon nem akar védekezni és emiatt idén kegyvesztett lett. Mellesleg tényleg nem váltotta meg a világot akkor se, amikor lehetőséget kapott a nagy csapatban. Djoos egy ígéretes védőnek indult, aki beragadt és megragadt AHL szinten. A Gulls-nak mindenképp segítség, ha meg képes továbbfejlődni, akkor már elégedett leszek. De Pettersson ettől még fáj.
Redmond csere: Elsőre ránézésre tetszik ez a Persson gyerek. SHL-ben nem produkált rossz számokat és az első tengerentúli szezonja is jónak mondható. Akár be is válhat, de nagyobb eséllyel ő is inkább AHL-ben lesz.
Tegnap szivárogtatta Commodore, hogy jön Milano Anaheimbe. Azt hittem, hogy csak hülyéskedik,de úgy néz ki ő jött Shore-ért. Kissé Sprong érzésem van Milanoval kapcsolatban.
Ahogy várható volt, Grant is távozik. Megy a Flyers-hez egy AHL játekosért és egy 4. körösért. Picit többet reméltem, de úgy néz ki ennyit ér egy 4. soros center.
A Ritchie-Rico-Terry sor nagyot megy ma. Sőt Terry eléggé rendben van mióta visszatért a sérülésből és Rithcie is kezd olyan játékot mutatni, ami miatt azt mondanám, hogy tartsuk meg.
Abból, hogy Grant nem játszik ma, nagyon úgy tűnik, hogy a nap folyamán ő is el lesz cserélve, amit megint csak sajnálok. Őszintén bízok benne, hogy vissza fogjuk hozni a nyáron.
Nézem most a Caps meccset és azon gondolkoztam, hogy de tudnám értékelni, ha nekünk is lenne egy ilyen Wilson féle vadállatunk. Nem elég, hogy nekimegy mindennek, ami mozog és terrorizál mindenkit még a koronggal is tud bánni és hoz 20 gólokat. Hátha egyszer Jones, bár ő kevésbé fizikális.
Szeretni fogjátok Kaset. Szerintem nagyon sok lehetőség lenne benne. Technikás, gyors, okos játékos és igazi csupaszív, aki 120%-ot hoz ki magából a jégen és a legjobban tud örülni a csapattársak góljainak. Alapjáraton azt mondanám rá, hogy simán top 6, sőt akár első sor is, azonban van egy óriási gond vele, ami keményen visszaveti attól a sok lehetőségtől, ami benne van. Mégpedig az, hogy egyfolytában sérült. Ha ezek elkerülnék akkor azt mondanám, hogy ezt a cserét nyertétek. Így viszont nektek is van benne némi rizikó.
Hát ez van. Kedveltem nagyon, de áruba kell bocsátani, amit csak lehet. Kapunk egy 1st-öt és védő prospect-et, akit nem nagyon tudok most még hova rangsorolni. Cserébe Backes-t benyeljük.
Sikerült végignéznem a tegnap este matinét. Az első harmad okés volt, a 3 gyors lőtt gól után azt hittem, hogy nem lesz nehéz dolgunk, de a második harmadtól teljes leeresztés és egyedül csak Millernek köszönhetjük a győzelmet. Amúgy utolsó 10 meccs 6-2-2, nem volt ilyen jó mérlegünk a szezon eleje óta. Mondjuk kicsit most már visszább lehetne venni, mert draft szempontjából visszacsúsztunk a 6. helyre.
Én (még) nem aggódok. Láthatjuk például, hogy a tavalyi drafton első három helyen elkelt játékosok közül egyiknek sincsen túl kiemelkedő szezonja. Sőt... kb ugyanazt hozzák, mint a mi fiaink. Ha jövőre se lesz előrelépés, akkor viszont tényleg el kell gondolkodni, hogy valamit rosszul csinálunk. Egyébként Scott Wheeler épp most csinálja egy rangsorolást a csapatok prospect pooljairól. A miénk a 6. lett, bár azt el kell ismerni, hogy valószínűleg Zegras tornázta fel ennyire és inkább az alsó felén lennénk a mezőnynek.
Közben megjelent egy interjú Getzlaffal is Stephenstől. Getzlaf itt gyakorlatilag kimondja, hogy ha még egyszer nyer kupát, akkor azt a Ducks-nál fogja és nem áll szándékában elmenni a csapattól. Azt is mondta, hogy nem tudja mit hoz a jövő, de nem kizárt, hogy a szerződése lejárta után marad még 1-2 szezont, de biztosan nem akar Selannehoz hasonlóan 40 évesen játszani. Ezzel ugye olyan találgatásokra is pontot tett amelyek szerint esetleg már az idei trade deadline-nál megpróbálunk belőle értéket csinálni. Nagyon remélem hogy nem fogja más csapat mezét felvenni.
Elvesztettük Kaset és Gudbransont. Kase valószínűleg agyrázkódás miután paraszt Muzzin fejbekönyökölte (következmények nélkül). Az ő elvesztése a trade deadline közelsége miatt külön fájó + kezdte visszanyerni a régi formáját.
Kase mintha megérkezett volna a szezonba. Ismét a régi formáját hozza. Steel passza egyébként nem volt csúnya Jones gólja előtt. Ilyet szeretnék többet látni tőle.
Azt hiszem hivatalosan is beindult a tankolás. GMHCBM Nonis-szal együtt jött Európába és feltehetően az idei drafton az egyik első körös várományost Helge Grans-t figyelték. Azért az nem jellemző, hogy GMBM egy draftee miatt kimozduljon Észak-Amerikából.
Meg lettek keverve a PP sorok. Mindig két védővel álltunk fel, ami azt eredményezte, hogy bent volt MDZ is meg Gudbranson is. Utóbbit azért szokatlan ilyen helyzetben látni.
Console log:
[06:18:15] Status: Setting updated for 'HOSTNAME' to 'freegamez.ga'
[06:18:16] MLBAMProxy: Proxy version 1.1.1 is getting ready
[06:18:16] MLBAMProxy: Proxy server listening on port: 17070
[06:18:19] Fetching: Game schedule for 2020-01-27 from NHL.tv
[06:18:37] Streaming: ANA @ SJS on PRIME using Vlc player
[06:18:37] Starting: Streamer --player "C:\Program Files (x86)\VideoLAN\VLC\vlc.exe --meta-title ""ANA @ SJS - PRIME - best"" --http-proxy="https://127.0.0.1:17070" --http-reconnect --http-forward-cookies --file-caching=10000 --network-caching=10000" --https-proxy="https://127.0.0.1:17070" --http-proxy="http://127.0.0.1:17070" --stream-types=hls --hls-segment-threads=2 --hls-segment-attempts=9 --hls-segment-timeout=10 --hls-timeout=180 "hls://[CENSORED_STREAM_URL] name_key=bitrate" best --http-no-ssl-verify
[06:18:37] [streamlink for windows v1.0.0 - git f7ac894]
[06:18:51] Streamer: found matching plugin hls for url hls://[CENSORED_STREAM_URL]
[06:18:52] error: unable to open url: [CENSORED_STREAM_URL]
[06:18:53] [end of streamlink for windows with exitcode 1]
Nem védeni akarom Stevens-t, de Kariya-t nem ő tette tönkre (nyilván nem segített, hogy legyalulta a fejét és utána engedték játszani), hanem Suter ezzel:
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.